Sokáig kutakodtam, hogy találjak ehhez a cikkhez egy passzoló videót, ahol pontosan látszik, mire gondolok, de első körben nem találtam, ezért lerajzoltam. Esetleges, de a lényeg rajta van. Aztán ahogy tovább túrtam a YouTube-ot, előkerült egy jó szemléltetés, de a rajzomat már nem akartam kidobni.
Hogy lehet az, hogy valamit mindenféle eszköz nélkül nagyobbnak látunk, mint amekkora? Nincs nagyító vagy mikroszkóp, egyszerűen csak egy optikai illúzió miatt nem a valós méret tárul a szemünk elé. És hogy láthatunk valamit, ami egy égitesten a velünk átellenes oldalon helyezkedik el? Történhet ilyen. Aláfestő zene:
 

A neutroncsillagok a kattanásom. Sokkal izgalmasabb égítestek a fekete lyukaknál. Azok tulajdonképpen unalmasak. Eleve láthatatlanok, csak az őket körülvevő akréciós korong vagy galaxis, kísérőcsillag (ha van) árulkodik a jelenlétükről. Meg a jetek. Meg korong nélkül, ha kitakarnak valamit. Meg a lencsézés... Na jó, van ott is sok hajmeresztő jelenség, de ami igazán izgalmas az egy pulzár vagy egy magnetár. A teljes megsemmisülés előtti utolsó halál, az első halál, egy félúton ideiglenesen megrekedt objektum a neutroncsillag.

A fekete lyukaknak három állapotjelzője van. Tömeg, forgás és töltés. Slussz. Ezzel szemben a neutroncsillagokat látjuk is, konkrétan fényt (helyesebben elektromágneses sugárzást) bocsátanak ki a saját testükből. Ha teszem azt kellően a közelükbe sikerülne jutnunk, és onnan egy nagyon erős távcsővel rájuk néznénk, és addig tolnánk el a spektrumot, míg a látható fény tartományába kerül, és mindezt persze sötétített rendszeren át kukkolnánk, a józan ésszel felfoghatatlan látvány tárulna a szemünk elé.

Mivel ezek az objektumok már erősen görbítik a teret a hatalmas gravitációjukkal, így a fény terjedése is látszólag egy görbe mentén történik a közelükben. Fontos kiemelni, hogy látszólag, mivel a fény csak egyenesen tud terjedni. Valójában a tér görbül el, vagy inkább a téridő. De mi van azokkal a fotonokkal, amik a felszínükről pattannak ki? Ami merőlegesen, azzal semmi, megy a maga útján, ami viszont nem, ott bizony a kipattanás szögétől függően gyenge, vagy erős elhajlás történik, ezért van az, hogy a csillagunkat a valós méreténél kissé nagyobbnak látjuk. De ez még semmi. Ha az egyenlítőjére nagyjából merőlegesen szemlélődnénk, olyant látnánk, ami igazából lehetetlen. Az északi és a déli pólust is egyszerre. A forgásakor meg egy kis részt látnánk a másik oldalból is, a pólusok közelében. Ez azért lehetséges, mert a pólusoknál a felszínről ferdén elinduló fotonok egy része a gravitációs térgörbületben pont úgy halad majd, hogy a szemünkbe érve leleplezi a pólusvidék tőlünk átellenben lévő részét is. 

Persze zavaró tényező lehet, hogy a neutroncsillagok többsége észveszejtően gyorsan forog, szóval nem ártana nagy sebességű kamerável felvenni a látványt, és úgy visszanézni inkább.

A forgást szemléltető videót nem találtam, de magáról az optikai illúzióról egy magyarázatot igen 3:25-nél látható. Érdemes viszont az egészet végignézni, mert a laikus ember számára is érthetően mutatja be ezeket a fantasztikus égitesteket.